Kinga és Anza Indiában

Jaipur város látogatása egy szervezett túrista út volt, helybéli idegenvezető "segítségével".

A vonat reggel 6-ra ért Jaipurba, ahol legnagyobb meglepetésünkre nem várt senki. Önkéntes fuvarosok tolongtak körülöttünk, szolgálataikat felajánlva. Szerencsére nem telt el 10 perc és megérkezett emberünk. Kedvesen köszöntött minket, és betessékelt a kocsiba. Az egyik sarkon megállt egy tehén mögött és kiszállt a kocsibból. Hamarosan két jázmin garlanddal a kezében tért vissza. Nagyon megörültünk a szíves fogadtatásnak, akkor még nem sejtettük, hogy a mézes-mázos köszöntés után életünk egyik legkellemetlenebb túrista látogatása vár ránk...

Első utunk egy teázóba vezetett, a helyi szokás szerint itt készítik a "csáj" néven emlegetett tejes, fűszeres teát. Kívülről az a fajta hely volt, amit soha meg nem közelítenél, egyrészt mert annyira lerobbant állapotban van, másrészt, mert akkora pocsolya veszi körül, mint egy kisebb vizesárok. A körülmények ellenére a tea mindkettőnknek ízlett.

Csomagjainkat letettük a hotelben, majd 10 óra után indultunk el városnézése, ahol először egy helyi templomot látogattunk meg, majd elvezettek minket a "híres helyi kézművesek" birodalmába. Igaziból egy boltról volt szó, ahol a túrista rendesen kényszerítve van a vásárlásra. Nem úsztuk meg mi sem vásárlás nélkül a minimum 1 órás bemutatót. Persze, ha túristaként mész egy ilyen útra el kell fogadni, hogy úgy is kezelnek. Már dél is elmúlt, amikor feltünt nekünk, hogy az utitervben szereplő híres látnivalókból még semmit sem láttunk.

-"Mikor nézzük meg az Amber Fort-ot?" kérdeztük, a mindvégig mosolygós vezetőnket.

-"Az Ambert Fort nem is olyan érdekes, és sokat kell lépcsőzni, ezért amikor azt mondták elfáradtak a hosszú úton, arra gondoltam nem megyünk el."

-"De mi meg akarjuk nézni" -Erősködtünk.

Természetesen, ha akarjuk elvisz minket odáig. A palotát kb 2 óra alatt tudtuk megnézni, nekünk nagyon tetszett, csodás helyen van egy tó felett a hegyoldalban.

Még szerettük volna megnézni egy templomot, amit a majmok templomának hivntak.

A kocsi megállt egy hegyoldal lábánal egy nyomornegyedben, a templomtól pár száz méterre. Soforunk kitessékelt bennünket, o nem jön, mondta. De mire mondatát befejezte legalább hat gyerek támaszkodott a kocsira bámészkodva befelé, és továbbiak tartottak felénk.

-"Nem, mi ketten nem fogunk kiszállni, itt nem biztonságos" válaszoltuk.

Erre ő kiugrott a kocsiból és durván elkergette a gyerekeket.

Mi továbbra is ragaszkodtunk a jelenlétéhez, mivel két fehérborű nő a nyomornegyedben igen nagy feltűnést és érdeklődést okozott. Nem értettem miért nem áll rendelkezésünkre, tovább ecseteltem, mennyire szerettük volna megnézni a templomot, ha már egyszer itt vagyunk. Ő nem engedett, neki szüksége van egy teára, -jelentette ki.

A Tea után már elment a kedvünk az egésztől, a környék annyira ilyesztő volt, még kísérettel sem mentünk volna ki szívesen.

Vezetőnk végig nagyon kedves volt ennek ellenére, sőtt tudtunkra adta, mennyire tetszünk neki, különösen Gizike. Itt egy nagyon kellemes élmény következett, elmentünk egy helyi ismerőséhez ismét elefántokat nézni. Itt lehetőségem volt az elefántot megmászni. Az indiaiak az elefántra az ormányukon másznak fel, és a jobb lábuknál ereszkednek le. Bár az akció első pillanatban nehéznek tünt, könnyedén ment, mivel ez az elefánt olyan hatalmas volt, hogy nem igényelt különösebb egyensúlyozást. Nagyon élveztem a lehetősséget, jó volt egy ilyen óriást megismerni, megmászni.

Ezután még egy "helyi kézműves" ékszerboltjába mentünk el, bár ekkor vezetőnk már tudta, nem fogunk vásárolni.

A vacsorához a reggeli teázóhoz közeli étterembe vitt minket. Rögtön feltünt, hogy bár vacsora idő volt, vendég egy sem tartózkodott az ő által jónak minősített étterembe. A személyzet 6-8 férfiból állt, ott sürgölodtek egy bárpult mögött.

Miközben a gyümölcslevet kóstolgattuk, idegenvezetőnk egy-egy karkötőt ajéndékozott nekünk, amit fel is húzott a kezünkre. Még fotót is szeretett volna kérni az átadásról, de Gizike nem egyezett bele. Nagyon kedves gondoltuk, és mosolyova elfogadtuk az ajándékot, bár a mi ízlésünknek nem igazán felelt meg.
Rendélés alatt már sötétedett így feltünt, vajon miért sötétítenek be mégis, és miért kapcsolják le a világítást? Hirtelen elfogott minket a bizonytalanság érzése, egymásra néztünk Kingával.

-Kimegyünk! Volt az egyhangú döntés, és mint a nyíl egyenesen az ajtóhoz indultunk.

Kiértünk!!!

Egy idegen kontinensen, idegen kultúrájú emberek között ott álltunk az étterem elott, és nem tudtuk hogyan érhetünk vissza a hotelbe. Legjobb megoldásnak tünt a további mosolygás és a vacsora elfogyasztása a füstös utcán, ahol már nem éreztük magunkat annyira egyedül.

Késobb egy indiai barátunktól tudtuk meg, hogy az idegenvezeto viselkedése még a helyi kultúrában is furcsa volt, valamint ami nagyon érdekes, a karköto ajándékozás egy olyan szokás, ahol a férfiak tudtára adják a noknek, hogy a szándékuk komoly és testi kapcsolatot akarnak. A nok azzal, hogy a karkötot elfogadják, egyben elfogadják a férfiak közeledését is.