A Mumbai reptérre mar sötétben érkeztem. Elsőre igen meglepődtem a sok idegen ember láttán, rájuk sem merek nézni, mert biztosan lejönne nekik hogy csak bámulok.
A belföldi járatok egy külön reptérről indulnak, ezért busszal vittek át az átszálláshoz. Kezdtem érezni, hogy a kicsi lánnyal találkozom mindjárt. Nem kellett sokáig várnom, a check-in pultoknál megláttam Kingát.
Örömömben átöleltem, illetve átöleltem volna, ha hagyja. Persze ez is csak egy amolyan Kinga féle elutasítás, gondoltam és békén hagytam. Egy férfi állt mellete, aki ekkor el is köszönt tőlünk. Elindulván, észreveszem , hogy fura piros festék rikít a vállán. Elsőre átfutott az agyamon, hogy biztos valami helyi rituális ünnepen van túl, amikor rámnéz.
-Elmondjam?
-Persze, mondjad csak, már úgyis mindegy, hisz megtörtént.
-Karamboloztunk.
Csak azért nem fagyott meg a levegő körülöttem, mert láttam, él egyben van és itt vam mellettem.
-Motorral. Egy autó nekünk jött, és leestem a motorról.
Beütöttem a kezem és félek el is törött, mert egyre jobban fáj.
-Jaj! mondom, -és bukósisak volt rajtad?
-Nem. A fejem is megsérült.
Persze ezer bőrönd és csomag, egy sérült kezü, fejű bágyadt gyerek, de hely, ahol lepinhethetne, -sehol.
Hát így indultunk neki az éjszakai várakozásnak, mert az udaipuri csatlakozás csak reggel idult.
A gépen hideg volt. EHS szempontból ez sem volt valami bizalom gerjesztő, zajos és döcögős, amolyan mindjárt leesik féle.
Megérkezésünkkor egy pre paid taxit fizettünk, ami a helyi reptéri igazgató segítségével egy magán kórházba szállított minket.
Emlékeztek még a régi szovjet lakótelepeken működő szoc reál intézményekre? Nagy méretek, koszos és üres beltér.
A helyi ügyeletes orvos 10 Rupiáért beszélt velünk és további 450-ért röntgenképeket csináltatott.
A megyugvás azért jól jött, törés nincs, minden rendben lesz, csak a fádalomcsillapítokat és az antibiotikumot egye meg. Még újra is kötözték az ujjait, én nézni sem mertem.
Kinga is próbált húzódzkodni, amikor a taxis a steril kezével kereste a további sebeket a fején.....
A Taxis összesen 1100 Rupiát csomagolt le tőlünk, de ez itt nem nagy pénz a Kinga szerint.
Én elöl ültem a szakadt kisautóban, folyamatosan "fékeztem", és szinte lemerevedtem.
-Mi van, lesokkoltál? - Jön a kérdés hátulról.
Mi tagadás a szó szoros értelmében lesokkoltam. Az úton baloldalt motorosok bukósisak nélkül egész családjukkal ülnek a mopeden.
Elöl apuka mögötte egy vagy két asszony száriban, féloldalasan lógatják a lábukat a motor külső oldalán.
Hosszú india szári piros vászna lobog a robogó után. És igen egy másik fogja a gyereket az ölében, így az egesz család elfér a mopeden.
Sávok, szabályok sehol, a kamionok a belső sávot foglalják el, a taxis meg a kettő között lavírozik, félelmetes, mennyire közel megy a motorokhoz is,
Igen, és a random tehenek. Jobbrol-balról egyénien vagy csoportosan, de mindenütt feltünnek, ezzel nehezítve a soför slalomozását a lobogó szárik és a kamionok között.
Ilyen stílus mellett nem csoda, hogy a Kingáék is el lettek lökve.
Megérkeztünk a szállára. Egyenlőre 2 szobatársunk lesz állandó, bár 3 másik ágyon más lányok fekszenek, de ők nem maradnak sokáig. Kinga nagyon kimerült és a gyógyszerek is hatnak, azonnal elaludt.
Még a szobában nyekergő "légkondi" sem zavarta, aminek pedig egész jó a hangja. Kinga szerint egyerűen ne tegyek megjegyzést a tisztaságra.
Én a lányokkal rövid sétát tettem a város közeli részen. Megmutatták, hol szoktak vásárolni, és ebédelni.
Ha udvarias akarok lenni egyszerűen csak így jellemezhetem ezt a világot: Más!
Egész más. Holnap hétfő és találkozunk a mentorunkkal, esetleg már egy project-be is beosztanak minket.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.